Hogyan adományozhat?
Adó 1% felajánlás
Támogatóinknak lehetőségük van arra, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlják a Batthyány-Strattmann László Alapítvány A Gyógyításért közhasznú szervezet számára és ily módon hozzájáruljon ahhoz, hogy minél többen részesülhessenek méltányossági támogatásban!
A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) honlapján minden, az adó 1% felajánlásával kapcsolatos információt elérhet.
Az adó 1% felajánláshoz szükséges információk:
- A közhasznú szervezet neve: Batthyány-Strattmann László Alapítvány A Gyógyításért
- Adószáma: 19407924-1-41
- Cím: 1139 Budapest, VÁCI ÚT 73/A.
A felajánlására jogosult, kedvezményezett civilszervezetek listája a NAV honlapján itt érhető el.
A nyilatkozat legegyszerűbb elektronikusan nyújtható be:
- az eSZJA webes felületen, online kitöltve vagy
- az ÁNYK-ban a bevallással együtt, annak EGYSZA-lapját is kitöltve vagy
- külön, a 24EGYSZA-nyomtatvány kitöltéséve
Papíralapon benyújtható postán keresztül, vagy személyesen, illetve meghatalmazott által, lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain
- a személyijövedelemadó-bevallással együtt, annak EGYSZA-lapját is kitöltve,
- az e-SZJA-felület kitöltőprogramjával készített és kinyomtatott nyilatkozaton,
- a 24EGYSZA jelű nyomtatványon vagy azonos adatokkal a nyilatkozaton, továbbá
- május 10-ig lezárt borítékban leadva a munkáltatónak, ha az vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését. A borítékon a leragasztás helyén szerepelnie kell a felajánló aláírásának.
Ha a nyilatkozatokat eseti meghatalmazott nyújtja be, csatolni kell a meghatalmazást is.
A 2025. május 20-ai határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha valaki május 20. után rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1%-áról, a rendelkezése érvénytelen, és a késedelem igazolási kérelemmel sem menthető ki.
Magánszemélyek pénzbeli támogatása
A Batthyány-Strattmann László Alapítvány A Gyógyításért közhasznú szervezetként arra törekszik, hogy a rendelkezésre álló forrásokat méltányosan, etikusan és a mindenkori tudományos eredményeknek megfelelően, függetlenül és részrehajlás nélkül használja fel. Az Alapítvány kizárólag olyan új gyógyászati eszközökre és gyógyszerekre fordíthatja forrásait, amelyeket a társadalombiztosítás nem támogat.
A közhasznú szervezet tevékenységét, célkitűzését – az Alapítói Okiratban foglalat feltételek mentén, az alapítói jogok gyakorlójának jóváhagyásával – minden hazai vagy külföldi természetes vagy jogi személy, tetszőleges vagyoni hozzájárulással , akár célzottan, egy konkrét kezelést megjelölve is támogathatja.
Ha kérdése van az adományozási folyamattal kapcsolatban, vagy szeretné megbeszélni, hogyan járulhat hozzá az Batthyány-Strattmann László Alapítvány A Gyógyításért közhasznú szervezet munkájához, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk az elérhetőségeink egyikén!
Kérünk, felajánlásával támogassa célkitűzéseinket! Köszönjük segítségét és bizalmát!
- A közhasznú szervezet neve: Batthyány-Strattmann László Alapítvány A Gyógyításért
- Adószáma: 19407924-1-41
- Bankszámlaszám: 10032000-00006510-01010024
- Cím: 1139 Budapest, VÁCI ÚT 73/A.
- Telefon: +36-1350-2133
- E-mail: info@gyogyitasert.hu
Vállalatok pénzbeli támogatása
A magánszemélyek mellett a vállalatok is – az Alapítói Okiratban foglalat feltételek mentén, az alapítói jogok gyakorlójának jóváhagyásával – támogathatják a Batthyány-Strattmann László Alapítvány A Gyógyításért közhasznú szervezet célkitűzésének megvalósítását. Egyszeri vagy hosszú távú, több éven át tartó tartós adományozási szerződés megkötésével segíthetik a társadalombiztosító által nem fizetett innovatív terápiák elérését a rászorulók számára. Ezzel méltányos és etikus módon járulnak hozzá a gyógyításhoz, egyben kifejezhetik társadalmi felelősségvállalásukat is.
Az adományozóknak járó adókedvezményekről a NAV honlapja minden évben tájékoztatást nyújt. A jelenlegi, 2025-ben hatályos jogszabályok értelmében a Tao. törvény 7. § (1) bekezdés z) pontja szerint az adományozó adózás eredményeként csökkenthető az Ectv. szerinti közhasznú tevékenység támogatásaként nyújtott adomány értékének
- 20 százalékával, ha az adomány közhasznú szervezet támogatására irányul,
- további 20 százalékával, ha az adomány tartós adományozási szerződés keretében valósul meg, de a csökkentés összességében nem haladhatja meg az adózás előtti eredmény teljes összegét.
A közhasznú szervezet neve: Batthyány-Strattmann László Alapítvány A Gyógyításért
- Adószáma: 19407924-1-41
- Bankszámlaszám: 10032000-00006510-01010024
- Cím: 1139 Budapest, VÁCI ÚT 73/A.
- Telefon: +36-1350-2133
- E-mail: info@gyogyitasert.hu